Régen voltam erre felé, és már attól rettegtem, hogy talán a jelszavamat is elfelejtettem. De nem sikerült belépnem. Így gondoltam, hogy megnyugtatok mindenkit. Jól vagyok.
Annyi minden történt velem, hogy azt sem tudom, hogy mibe kezdjek bele.
Voltunk Bou-val és Muffinnal animeconon, és nagyon jól éreztük magunkat. Sok-sok barátot szereztünk. Ötleteket, élményt és még sok minden mást. Bővült a manga készletünk, és a mondo magazinról még nem is beszélve. Afterről beszélhetnék, de úgy gondolom, hogy a Mondosok afterjénél csak a miénk volt jobb. Csináltunk mi sokkalta jobbat. Hogy bánom-e, hogy az eredetin nem vettünk részt? Nem. Hiszen, ha akkor bemegyünk, lehet hogy nem találkozunk olyan kedves emberekkel, mint Maya és Hikari.
Aztán történt még velem pár dolog, voltam vizsgálaton, hogy végre kiderítsék, hogy mire vagyok allergiás. A porra meg a pollenre. És a karom még most is úgy fest, mintha depültem volna, és emoznék. Nem az, higgyétek el. Utálom a vér látványát.
Már performance-n gondolkodunk. A cosplay igazán nagyszerű dolog, és nyárra már mi is kiötlöttünk egy nagyobb méretű valamicskét, remélem, hogy sikerül összehozni, és mindenkinek meglesznek addigra a dolgai. Van időnk.
Mostanában valójában azért nem írtam, mert nagy a hajtás, készülök a vizsgákra, és mielőtt bárki is azt hinné, nem dicsekedni, vagy sajnáltatni akarom magam, csak annyi, hogy én is ember vagyok.Sok rossz májú levelet kapok, amik formálnak, mert figyelek rájuk, elolvasom őket, válaszolok szívesen. Bírom a kritikát, szóval, akinek továbbra is bármi gondja van velem, az szóljon, írjon, nem harapok, és megharagudni sem fogok.
Szorítsatok nekem Május 7-én, vizsgázom!
És végül egy kép:(balról jobbra: Hikari, Muffin, Én, Bou-Chan, Maya)
Ezt hallgatom: SuG - Sug scream party

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése