Csordultig

Az utóbbi időben nagyon sokat veszekedtünk. Tegnap volt az, hogy a sok hülyeségemet nem bírta tovább. Csak gyűltek, gyűltek a dolgok. Annyi mindent szeretnék neki elmondani, hogy mi folyik körülöttem, hogy velem együtt örüljön, de mostanában nem ment. Csúsztam szét. Tényleg egy picit többet tudott Buska erről az időről, ami most zajlik körülöttem. Tudom hogy megbántottam Bou-t, lehet, hogy nem itt kéne érzelmi tömkeleget alkotnom, de itt és most akarom elmondani.
Hibáztam. A boldogságom túlzottan elvakított, és vele nem is foglalkoztam. Ő volt eddig az egyetlen, aki a kezdetektől formál, egyengeti az utamat, hogy helyesen döntsek, hiszen egyedül nem menne. Nem lehet véletlen, hogy találkoztunk. Elfogadott olyannak amilyen vagyok, de felemelte a fejem, és elmondta, hogy mi a jó.
Legjobb barátok vagyunk, vagyis most perpill nem tudom, hogy mik...
Szeretném vele megbeszélni a dolgokat, személyesen, csak vele, kettesben. Hogy minden ugyan olyan legyen, mint régen.
A bajom egyetlen egy dolog volt: Az a sárga szemű szörny, a féltékenység. Féltékeny voltam, hogy milyen sok időt tölt másokkal, csak magamra gondoltam. De most, piszkosul hiányzik.
Remélem, tudunk majd beszélni, ketten, kiabálás nélkül, higgadtan, mint két érett felnőtt.