A tegnapi LM.C koncert túl szárnyalta álmaim koncertjét.
Mi csak 17-re értünk ki a Dieselhez, de ennek ellenére már volt helyünk 10 óra óta. pofátlanul felmásztunk a lépcső fordulóba, és hozzá csapódtunk a 10 órási csoporthoz. A hangulat már akkor a tető fokára vágott. Torlódtunk ide, lökdöste oda, de megérte.
Hamarosan Dosadi és Ditta is megérkezett, felmásztak. MAGASSARKÚBAN! o.O
Azán jött a VBK... mire a kapuhoz értünk, elfogyott, energiaital, és máris bent voltunk a néző téren.
A koncert leges legelején, még csak a második sorban voltunk.
19-kor volt kapunyitás, és utána, két órával később kezdődött a koncert, addig a kivetítőkön LM.C pv-ket néztünk. Minden egyes sikítás jelezte, hogy éppen milyen videó megy.
9-kor kezdődött a koncert. Szépen szállingóztak befelé a tagok, és a húrok közé csaptak.
A koncert szavakkal leírhatatlan volt. Jó értelemben. Az együttes végig tartotta a családias társalgás velünk, a fanokkal. Az eslő sorból sokkal inkább élvezhetőek voltak az események, főleg, hogy érinteni lehetett Maya-t, és néha Aijit.
Ittam abból az üvegből, amiből Aiji *.*
Denki-Man pedig lefényképezett. :) Én sajnos nem tudtam fényképezni, de az emlékképek meg vannak a fejemben. És ezt az élményt soha nem felejtem el.
Köszönöm az LM.C összes tagjának. A egész staffnak, a szervezőknek, hogy elhozták őket. :)
A koncert után sajnos nem tudtunk maradni Nippon Shoxxra, mert el kellett érnünk az utolsó metrót.
El is értük. Így nem találkozhattunk Seiya-val... ( utalás a Rémmetró című mangára.)
Leszállva a Ferenciek terén, Bou közölte hogy sétáljunk haza. Belementünk, így egészen Budáig sétáltunk.
Jó volt. Nem voltam fáradt. Viszont vacsoránál már kezdett csukódni a szemem, de a mosoly, amit Aiji mosolya hozott, az végig megmaradt.
Jól éreztük mindannyian magunkat!
Remélem még jönnek!
Szerintem sokkal jobb volt, mint a Miyavi koncert, de ez csak az én véleményem. Meg lehet érte kövezni, és kész...
Olvasva Aiji blogját, pedig még inkább azt érzem, amit aznap este mondtam Ayu-éknak, az igaz volt. Ők is fergetegesen érezték magukat! :)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése