Tudom, tegnap még nem volt időm írni,de mostanra sikerült mindent rendbe rakni a blogon...
Hát, eddig még nem vettem egyik blogomat sem elég komolyan, reméljük, hogy ez nem lesz így.
Nagyon szeretném az emberekkel megosztani a napjaimat, és ha valóban van, aki olvassa, hogy mik történnek velem, akkor előre üzenem neki, hogy míg olvassa a sorokat, velem együtt tud majd érezni. Együtt fogunk sírni és nevetni is:)
Na jól van, ha még nem pártoltál el tőlem, és nem küldtél melegebb éghajlatra, akkor tessék, itt a mai napom!
Jól kezdődött minden, felkeltem és a szokásos satöbbi, majd kis késéssel ugyan de beértem az első órámra, az állítólagos Kémiára... Ugyanis az ofő helyettesünk( ő a kémia tanár is) ki találta hogy díszítsük fel a termet... na ja mondanom sem kell, hogy az osztályban a legkisebb révén, én kaptam azt a nemes feladatot, hogy a tábla tájékát díszítsem.... Azt tudni kell, hogy a táblán földtől egészen a plafonig ér, szóval nem éppen nekem volt a legkellemesebb, hogy díszítsem, én a 158 centimmel! Arról meg aztán nem is beszélve, hogy odafent nem ártana néha takarítani... Fúj! Na mindegy közel 1 órás szenvedés után következett némi nemű megpróbáltatás még... Mvel meg vagyok fázva így nem a legkellemesebb napom volt, egész álló nap fújtam az orrom, és prüszköltem... Na nem mintha panaszkodni akarnék... Dehogy is, nem áll szándékomban :D
Hat tanóra után leléptem a suliból venni még egy pár karácsonyi ajándékot, szóval már majdnem készen vagyok a dolgokkal, nade hogy ki mit kap?! Ehh, legyen egyenlőre az én kis titkom :D
Holnap is megpróbálok jönni, sziasztok!
Ezt hallgatom most: Hyde - Evergreen

rám számíthatsz a közös nevetés-sírásban ^^
VálaszTörlésValószínű, hogy így lesz Shaneka.
VálaszTörlés