...

Szeretnék szállni, lebegni, magasan a gyönyörű kék ében, akár a madár, aki szabadabb talán nem is lehetne már...
Választani nem tudok, föld vagy a levegő...
Menekülök, elbújok, hogy senki se lásson, el akarom rejteni magam a világtól.
Szeretnék egy kicsit naivan élni, elhinni minden, és önfeledten nevetni.
Árulás, ármány, féltés, már nem tudom, már nem hiszem, hogy lenne bennem valami érzés.


Csak húz magával, elvisz innen, messzire, távol, ahol már nem láthat, nem érinthet, nem bánthat senki sem.
Félek, megijeszt a sötétség, ami körbe vesz, nem látom , nem hallom hangját, nem érzem kezét a kezemben.

Elfutnék, el, messzire, bármerre, félek, talán már nem menne...

Esthajnal csillag, mondd meg merre menjek!
Melyik úton, melyiken mehessek?
Mondd meg, mondd most mitévő legyek?


Elvesztem, nem érem el kezét,
Túl messze, távolban már nem látom már nem látom a lelkét.


Mint egy elveszett gyermek, reménykedem benned
Tudom, hogy én még megtehetem
Emlékszem még mit mondtál, mit ígértél nekem...


Ne feledd csillag, én követlek, bármi is történjen,
De most elengedem kezed, remélem megérted.