Tegnap este nem túl sokat aludtam.
Meg volt az oka...
Kaa-san kórházba került.
Először kb. 21-kor volt rosszul, és azt mondta, hogy majd alszik és jobban lesz.
Nem így volt. Orvost kellett hívni hozzá.
Az ügyeletes orvos hívta a kórházat, és be kellett vinni 4 órakor.
Utána nem igazán tudtam aludni. {mivel itthon kellett maradnom, a suli miatt}
Reggel 6-kor keltem, kávéval, és készítettem magamnak kaját.
Persze Papi segített mindenben, de hiányzik anyu.
Felhívott persze napközben, hogy elmondja, hogy mi is van.
Vakbélgyulladás. Megműtik.
A gyomrom görcsben van még most is.
Az iskolában a lyukas órán szóltam a bátyáimnak, és elmondtam nekik a dolgot.
Remélem, és mindannyian, hogy csak ennyi, és nem lép fel semmilyen komplikáció, ugyanis még így is lehetnek gondok, főleg ha a mai csodálatos orvostudományt nézzük.
R.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése