Jaj, olyan régen írtam megint.
Nagyon sajnálom, de tényleg.
Pedig egy hétig itthon voltam, mert betegeskedtem.(´┏_┓`)
Az első napok úgy teltek, hogy cp-s dolgaim között raktam rendet és készítgettem a cuccokat.
Egész jól haladok, bár még hiányoznak dolgok, de ahogy nézem, készen leszek velük. Már csak a jegy kell :)
Jaj, annyira várom, és a koncerttel is ugyan így vagyok!
2010. 02.26. Péntek
Reggel kb. kilenckor keltem. Reggeli, fürdé, hajmosás, készülődés és irány Gödöllő.
Bou-val találkoztam , mentünk a nagyijához, meg vásárolni.
Az utóbbiból csak annyi lett, hogy elkísértük a nagyiját, adrágot nem vettünk.
Visszamentünk Isaszegre, ahol random ötletként bementünk Muffinhoz, és ott villogtunk neki az AS magazinunkkal.
Elbeszélgettünk, majd visszamentünk immáron hárman Bou-hoz.
Volt citromos sör ◕.◕ és Vp { vizipipa}. Annyira becsiccsentettünk. Énekelgettünk, és még fel is vettük, de ezt nem bírná az internet, még vírust jeleznének a gépek...>.<
2010. 02.27. Szombat
Délelőtt takarítottunk, hiszen estére bulit szerveztünk Lawrának.... Hát... Ja...
Stb, stb... v(`┏┓´)v
Aztán mikor leléptek a Zöld Sasokba, filmre hivatkozva, {amit megjegyzem mi megnéztünk hárman}, míg pizzát ettünk, nem baj, több jutott nekünk...
Mi jól éreztük magunkat. Eszegettünk, tvztünk, zenét hallgattunk, gyereket gyártottunk, és mindenek előtt beszéltünk a conról!
Annyira sok tervünk van, és mindannyian annyira várjuk. Azt a napot nem ronthatja el senki, és semmi! Ha pedig megpróbálja, akkor Chibi bele lép az etetőjébe! v(´┏_┓`★)v
Ja igen, tanult barátom épp most mondta, hogy kihagytam valamit ^.^"
Az pedig a következő:
Mi már Muffinnal az ágyban feküdtünk {csak feküdtünk okés?} Nyah, szóval feküdtünk, én öltöztem, meg szerencsétlenkedtem, miközben Bou a gép előtt ült és koncentrált egy képre, meg minden, kereste az öreg nyanya fejen a fiatal spinét... Annyira koncentrált, hogy hibát jelzett a gép XD

Köszi Muffin és Bou a csodálatos hétvégét! ◕.◕