2010. július 26., hétfő

Unalom után jöhet a jó lét! :P

Hát nézzük csak, mit csináltam az elmúlt egy hétben....
Nagyjából, semmit. Melegem volt és unatkoztam...

Aztán ez az egész megváltozott vasárnap, mikor is Kaa-san kora reggel lelépett Balatonra a kisebbik bátyámékkal.
Aztán jött Bou, hogy süssünk, mert ugye megígértem neki, hogy használhatja a konyhánkat, mert az öccsének meglepit akart készíteni.
Valamennyit én is segítettem. Izéééé.... Amiben csak tudtam... :)
Hát izééé, papi volt otthon velünk, és mindenen csak morgott, de őt így is szeretjük... Talán a hirtelen időváltozás tette.
A torta nagyon szép lett, és sokkal finomabb, mint Bou nagyijáé, ami cseppet sem volt házi, ahogy ő állította... Na mindegy... Nem akarok balhét.
Zozo pedig örült a tortának, a marcipánt a tetején rögtön meg is ette, és utána visszavonult a gép elé, aztán valamikor később ő is megkóstolta, csak akkor tele volt ugye...

Délután átugrott Sütiii, mármint Bouékhoz, ahol most történetesen én is vagyok.
Kártyáztunk, iszogattunk, hülyültünk, meg egy kicsit lelkiztünk.
23-ra viszont haza kellett érnie, így elkísértük, kicsit sétálgattunk visszafelé, majd beültünk kockulni.
Nem részletezem. :D
Majd hogy is mondjam... Olyan 1 óra tájékára zuhantunk az ágyba.
Én 12:30-ig aludtam, Bou meg két órával később kelt csak fel.

Lementünk boltba, megvettük az alapanyagot a kajához.
Hazajöttünk, és utána elmerültünk a kaja készítésben. Közben persze kártyáztunk, míg a kolbász sült.
Krumplit hámoztam, majd kockáztam, mire meg lett jegyezve, hogy nem csinálom jól, igen Hime, tudom.. XD Nem lesz belőlem szakács, te is tudod :) De így szeretsz, nem?

Na, de most segítek ccs kódot készíteni... Majd valamikor jelentkezek!
Baibai.
sωεεтч ρσωεя  ρóиι

2010. július 18., vasárnap

Bepótolt egy hét!

Nagyon jól éreztem magam, mind akkor mikor Buska is ott volt, mind mikor csak hárman voltunk, Bou, Juci és én. Egy csomót lelkiztünk, beszélgettünk meg mi egyéb.
Pénteken elkísértem Bou-t a fogszabályzóshoz, és én választottam neki színt.
Meg, hülyültünk a napszemcsikkel, mikor Gödöllőre mentünk.
Egy hónapra nekem is bőven elegem volt. Ő tudja miről beszélek, vagy legalábbis remélem. :)
Nyugalom, nem belőled, sem Juciból nincs elegem Bou, épp ellenkezőleg, már most hiányoztok.

A mai nap pedig, kipróbáltuk, hogy milyen a Pocky recept, amit még Deea-ék találtak. Hát... A recept el van írva, de mi kipótoltuk. És nagyon finom lett. Bár végül, mivel nem tudtuk gyúrni rendesen a tésztát, így nagyrészt gombócok, illetve lepények lettek, de csokival meglocsolva baromi finom volt. :)
Ügyes vagy Hime! ^w^
És örülök, mert kaptam vissza rangot, ami azt illeti, most már Toll Chibi vagyok, és büszke vagyok rá xD. Leszek én még több is. :P

Chu~

2010. július 15., csütörtök

Isaszeg :P

Nagyon jó nap :)
Végül anyu leengedett, és Buska is jött, így Bounál töltöttük a napot :)
Hülyültünk egy sort, aztán SuG dalszöveget fordítottam, magyarosítottuk Busival, meg Jucival, és egész jó lett. Fel is pakoltam VKJ-re. :)
Bou kisminkelt minket, tök jó lett :) Cuki pink volt, vagyis olyan is, mert a fehérrel volt átmenetben :) Nagyon tetszett. Businak is csinált sminket, magának is, majd lementünk nyári ruhát nézni Milordnak. :P
Sajnos nem volt, aztán néztünk szoknyát, de az sem volt, így mentünk az ital nagykerbe, hogy veszünk Jucinak ásványvizet, de útközben fel felé Bou-ékhoz, elfogyott a fele, aztán nem tudom, hova lett.

Zenét halgattunk, lelkiztünk, majd Busi ment haza. Lekísértük őt.
Tikkasztó hőség... Borzalmas... Tényleg, majdnem elájultam :S Bou legyezett is Buska legyezőjével.
Megjött a vonat, és érzékeny búcsúval követve, Milord ment is.
Ketten Bouval megint az ital nagykerben kötöttünk ki. Most hűtött kólát vettünk, ami igazán jól jött. :)

Most pedig Bou tévézik, én meg blogot írok, és hogy mi lesz este?!
Majd kiderül * sunyi vigyor*

2010. július 13., kedd

Blogger díj!

Végre rávettem magam, hogy kirakjam xD
Igen a lustaság nagy úr!
Kitől kaptam?! Buska!

7 dolog rólam:
1. Imádom a Japán zenét.
2. Az egyik szemem kisebb, mint a másik.
3. A barátok és a család számomra mindennél fontosabbak.
4. Kedvenc színem a pink
5. Net függő vagyok.
6. Póni.
7. 160 centimmel a legkisebb vagyok a bandában.


Baibai~
sωεεтч ρσωεя  ρóиι

2010. július 12., hétfő

Egy hét minden nélkül...

Fúúú, hogy bírjátok ezt a meleget?!
Meg sülök...
Egy hétig ha nem több nem volt gépem, mert nem tudtuk megcsinálni a netet rá, bár ez elég bonyolult... Szóval a bátyámnak a gépén voltam eddig, és az vírusos lett, mert a VKvip mint kiderült vírusos volt, és behozta, így azt bátyám elvitte, az én gépemre meg macerás volt megcsinálni...
Elég macerás... Olyannyira, hogy most vagyok csak először...
Egy csomó mindent kellett felraknom a gépre, hogy ide is el tudjak jönni meg VKJ-ra is...

Tegnap volt a Versailles koncert és én nem voltam ott...
Pakolásztam és akkor akadt a kezembe egy Versailles poszter és azt hittem hogy elbőgöm magam..:S
De lefoglaltam magam azzal, hogy tervezgettem a ViViD Ko-ki cosplayemet, így aztán tegnap készültek képek... Mint a profilképemen is látszik... :D Meg aztán a képeket felnyomattam Facebookra is, és myvipre is fel fogom. :)


Hiányoztok skacok :S

2010. július 1., csütörtök

Kreatív nap

Ma nagyon elvoltam, bár rosszul indult a nap, mert nem hagyták, hogy kialudjam magam...
Valami elmebeteg állat, fúrt 10 óra magasságában, így felébredtem. Pedig olyan szépet álmodtam.... Nem igazságos...
A fúrás mindössze délig tartott, mikor végre abbahagyták, és azóta nem hallottuk.
Szerencsére.
Aztán a nap további részében gyurmáztam, sütöttem, fordítottam szöveget, vagyis jobban mondva előadókat VKJ-ra, majd felraktam a ficeket.
Ezzel meg is volt a friss, közben Bouval morfondíroztunk, hogy jó lenne hétvégén találkozni, és tényleg. Nagyon hiányzik, ő is és Juditék is. Meg úgy mindenki. :)

Holnap jön Buska és juj, tökre izgulok már.
Reméljük, hogy jó lesz, utána reményeim szerint, megyek Bouhoz. Szegény nem tudom, hogy mit fog szólni, ha beállít hozzá egy Ko-ki másolat... Lehet hogy elküld a fenébe xD
De lekenyerezem majd telefonfüggővel, amit neki készítettem. :)
És Businak is odaadom majd amit csináltam. Annyira büszke vagyok a műveimre :)

(Buska békás fülbevalói)

(ez egy süti, eperrel, meg olyan díszítős kis cuccal xD)

(ez pedig Bou telefonfüggője :P)